Negyven perc kell ahhoz, hogy ideérj.
Az órára pillantottam. Húszkor írtál, hogy indulsz, most ötvenöt van, ami azt jelenti, hogy nagyjából öt perc és itt vagy.
Mindig pontos vagy, ami most sem volt másképp.
-Szia! - mellém léptél és egy puszit nyomtál a homlokomra. - Mit csinálsz? - kérdezted, mikor jobban szemügyre vetted a gépet.
-Egy pillanat és kész. - bepötyögtem még pár betűt, majd bezártam a programot.
Felálltam, közelebb léptem hozzád, kezeimet a nyakad köré kulcsoltam, mire te a derakamra csúsztattad a tieidet.
A szemeidet néztem, azon gondolkodtam, hogy még így ennyi idő után is el tudok veszni bennük.
Halk nevetésed zökkentett ki a bámulásodból, mintha tudnád mire gondolok.
A nyakamba pusziltál.
Tudod, hogy ez a gyengém, hogy kikészülök tőle.
Szemeimet lecsuktam, élveztem, ahogy puszikkal borítod be a nyakam.
-Hiányoztál. - suttogtad.
-Te is nekem.



